Helló menekültek világnapja, helló határmenti kerítés, és különösen helló mindenki, aki szerint le kell őket lőni, esetleg takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek. A fejlett, gazdagnak számító országokban általános jelenség a bevándorlásellenesség, a xenofóbia, és ahogy az ausztrál televízió egy csodálatos sorozatban bebizonyította, a tudatlanság és érzéketlenség is, ami mindennek a táptalaja.
Menekültmutyi
Kezdjük azzal, hogy Ausztrália se egy matyóhímzés, ha a menedékkérőkkel való bánásmódról van szó. Elég ehhez két egyezséget megemlítenünk. Az egyiket (más szigetországok mellett) Nauruval kötötték, ami komolyabb bevételt semmiből nem tud szerezni, így elfogadta Ausztrália ajánlatát, hogy jó pénzért cserébe idezsuppolhatják a menedékkérőket, amíg ügyük elbírálása tart. De ez nem afféle óceáni paradicsom, szemtanúk és civil szervezetek jelentései alapján a létező legsúlyosabb helyek egyike a menekülttábor, ahol rendszeresek az öngyilkosságok. Ausztrália vizein pontosan ugyanolyan lélekvesztőkkel érkeznek a menekültek, mint a Földközi-tengeren, ugyanúgy meghalnak, csak éppen Ausztrália egy simlis autókereskedő módjára kezd el seftelni az emberi életekkel.
Azért az ausztrálok is értenek a plakátkampányhoz
A környező szigeteken tárolt menedékkérők kapcsán legújabban azt az egyezséget hozták tető alá, hogy legyen Kambodzsa az az ország, ami befogadja őket. Természetesen Kambodzsa ezért pénzt kap, az iraki, afgán vagy épp rohingya menekülteknek pedig igyekeznek lyukat beszélni a hasukba arról, hogy ami ott rájuk vár, az már tiszta Amerika. Persze mindeközben saját állampolgáraikat óvatosságra inti az ausztrál kormány egy esetleges kambodzsai utazás esetén. Cuki.
Hatékony tréning gyűlölködés ellen
Na de ennyit a körülményekről, és vessük bele magunkat a létező legjobb műsorok egyikébe, ami a létező legprofibb módon verte bele az orrát a menekültek és az Ausztráliába valami csoda folytán letelepedett idegenek ellen gyűlölködők orrát. A Go back to where you came from egy két évadot megélt televíziós doku-reality, az első évben sima civilek, a másodikban ismert ausztrálok, köztük Peter Reith politikus vettek részt. Reith hangos migrációellenes retorikájáról ismert az országban, fő támogatója és ötletgazdája volt a nurauihoz hasonló programoknak, és bizonyítottan hazudott arról, hogy a menekültek gyerekeiket a vízbe dobálják, hogy így jussanak ausztrál földre.
Peter Reith a második évadban Afganisztánban
A fordított időrendet követő sorozat minden epizódja egy-egy lépés, amit a menekülteknek maguknak is meg kellett tenniük.Első körben Ausztráliában élő külföldi családokkal találkoznak, esetleg befogadó táborba mennek. Ekkor még volt olyan, aki köszönte, nem kívánt kezet fogni egy NÉGERREL! Következő körben szépen felpakolták őket egy ugyanolyan lélekvesztőre, amivel az emberek érkezni szoktak, persze nuku telefon, nuki iratok, nuku pénz. Ekkor már kezdtek pillogni, és félteni a kis életüket. A következő állomás Malájzia, Jordánia menekült nyomornegyedei voltak, illetve egy kenyai menekülttábor, a világ akkor legnagyobb menekülttábora.
De nem ám a Hiltonból látogattak el oda, nem, őket is regisztrálták, állhattak sorba a kiporciózott ételért, alhattak a sátorban, megtapasztalhatták, milyen mindennek a valósága. A túra végső részében húzta a legkeményebbet az ausztrál tévé, ugyanis a résztvevőket elvitte az első évadban a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Irakba, majd a második évadban Szomáliába és Afganisztánba. Itt már ENSZ és amerikai katonák védték őket, ők is alig pár órára vállalták ezt, a szereplők kaptak golyóálló mellényt, és kiült az arcukra a halálfélelem. Majd eljött az utolsó rész, ahol egy stúdióban elmesélték, most akkor mit is gondolnak minderről, még mindig golyót akarnak-e ereszteni a menekültekbe. És láss csodát...
A második évad részei megnézhetők itt és itt és itt.